A mosómedve

A  mosómedve hazája eredetileg Észak- és Közép-Amerika; Kanada, az USA és Mexikó vízközeli vidékein fordul elő, illetve bárhol, ahol emberek élnek. Prémje miatt Európában és Ázsiában is nyíltak mosómedvefarmok, és az elszökdösött példányok a helyi körülményekhez alkalmazkodva elszaporodtak.

Európában a terjeszkedés központja Nyugat-Németország, a Mosel völgye és az Eifel-hegység, a Benelux-államok és Franciaország keleti vidéke, de a hajdani Szovjetunióban is megtelepedett. A 20. század végén Magyarországon is megjelent.

1934-ben Hermann Göring, aki akkor a Birodalmi Erdészeti Hivatal feje volt, adott engedélyt arra, hogy néhány mosómedvepárt szabadon engedjenek a német erdőben „a Birodalom faunáját gazdagítandó”. Természetes ellenségek híján azóta jelentősen elterjedt.

Ahol megjelenik, nagy pusztítást képes okozni a madarak közt, melyeknek tojásait elrabolja.

A mosómedve többnyire 50-70 cm hosszú, farka 20-25 cm, súlya 6–7 kilogramm, de ez 1–10 kilogramm között változhat. A tömeg nagy része az elraktározott zsír, főleg a hidegebb éghajlaton élő állatoknál. A nemek egyformák, bár a hímek kissé nagyobbak.

Bundája szürkésbarna, a hasi oldalon fehéres. Jellegzetes a farok fekete-fehér gyűrűs csíkozása, illetve a szemek feletti fekete álarc, ami afféle miniatűr gonosztevő külsejével ruházza fel a gyakran valóban szemtelenül lopkodó állatot. A fej alakja egyébként rókaszerű, orra és fülei hegyesek, ötujjú mancsai rendkívül ügyesek.

Életmódja 

A mosómedve alapvetően éjszaka aktív, magányos faj. A nappalt általában összegömbölyödve tölti a fák biztonságos lombkoronájában (lévén kiváló mászó) vagy egy sziklahasadékban. Emellett nagy eséseket is képes elviselni. Ugyan elég ritkán megy vízbe, kiváló úszó, és bár a talajon rendszerint lassan döcög, meglepően gyors, akár 25 km/h-s sebességű futásra is képes. Hallása kiváló, látása éjszaka sem hagyja cserben.

Egy példány rendszerint egy 1-3 km-es átmérőjű területen mozog, amely átfedésben lehet más egyedek zónáival is. A hímek területe rendszerint nagyobb a nőstényekénél.

A mosómedve nem válogatós, bármit elfogyaszt. Gyakran fogyaszt növényi terméseket és magvakat (például makkok, bogyók, vadcseresznye, vadszőlő, datolyacseresznye stb.), olykor a mezőgazdaságban termesztett növényekre is rájár (barack, dinnye, szilva, citrusfélék, olykor gabona). Amennyiben állati eredetű táplálékot fogyaszt, étlapján többek között ízeltlábúak, halak, rágcsálók, kétéltűek és tojások szerepelnek. Az emberek közelségét is kiaknázza: rendszerint átkutatja a szemetet, olykor kiborítva a tárolókat, hogy különféle maradékok és más kidobott ételek után nézzen. A gazdag tápláléklelőhelyen több példány is összegyűlhet. Az eledelt ügyes mellső mancsaival fogja meg és veszi a szájába, olykor megtisztogatva azt.

Telente nem alszik téli álmot, bár hidegebb vidékeken hosszabb inaktív periódus figyelhető meg. Mivel az életfunkciók nem lassulnak le, az állat zsírtartalékait használja fel. Őszi tömegének akár felét is elveszítheti egy tél alatt.

Szaporodás

A februártól júniusig tartó párzási időszakban a hímek gyakran kiterjesztik területüket, hogy több nősténnyel találkozhassanak. Ilyenkor egy darabig akár együtt is maradhat a pár, de a párzást követően útjaik elválnak. A vemhesség 63-65 napig tart, ezt követően jön a világra egy védett faodúban a 3-7, általában 4 vak kölyök. Az utódok szeme csak kb. háromhetes korukban nyílik ki, elválasztásra kb. 10 hét után kerül sor. Ezt követően a fiatal állatok már anyjukkal tartanak táplálékszerző útjain. A kis mosómedvék az első telet anyjukkal töltik, és a következő tavaszon hagyják el a szülői fészket, de sokszor meglehetősen közel telepszenek le.

A képen jól láthatóak a faj rendkívül ügyes, miniatűr emberi kézre emlékeztető felépítésű mellső mancsai

A faj átlagéletkora a vadonban kb. 5 év. Nagyon sok kölyök nem éri meg a második életévét, elsősorban az emberi tevékenységnek (vadászat, közlekedés) és a rossz táplálékellátottságnak köszönhetően. Jó körülmények között akár 16-21 évig is elélnek.

A számos ragadozó (sasok, prérifarkasok, farkasok, baglyok, kígyók stb.) által pusztított mosómedvék példányszáma a 20. század elejétől kezdve rohamosan növekszik, köszönhetően a faj rendkívüli alkalmazkodóképességének. Ezen a tendencián az sem változtatott, hogy az európai telepesek kezdettől fogva vadászták prémje miatt, az 1920-as években pedig egyenesen divatba jött a mosómedve bunda.

A mai napig tenyésztik szőrméjéért.

Több kísérlet történt a faj háziasítására, ám kiskedvencnek nem igazán alkalmas, mivel hajlamos kárt okozni a környezetében.

A földművesek számára komoly kárt tudnak okozni, amikor földjeiket és gyümölcsöseiket dézsmálják. Számos olyan betegség – például a veszettség és a pestis – hordozói lehetnek, amelyek emberre és állatra egyaránt veszélyesek.

A mosómedve a mosómedvefélék családjának névadója is,

ide mai ismereteink szerint összesen 18 faj tartozik.