A vörös róka

A  rókák legismertebb faja, a szárazföldi ragadozók közül a legelterjedtebb. Az emberek általában irtják. Mint a többi vadállatot, betegségek terjesztőjének tekintik, valamint a házi szárnyasok tolvajának. Sokan mégis kedvelik. A rókák fontosak a szőrmeipar számára, és segítenek a gazdáknak a termény kártevőinek pusztításában. A természetfilmek és rajzfilmek rokonszenves rókaszereplői az utóbbi időben sokat javítottak a vörös rókák megítélésén. A kutyás rókavadászat korábban több országban is nagy hagyományú társasági esemény volt, különösen Angliában, ahol azonban 2005 februárjától betiltották.   Természetes elterjedése Észak-Amerika és Eurázsia legnagyobb részére kiterjed, de kisebb számban Észak-Afrikában is megtalálható. Egyes vidékeken igen gyakori s még a legmostohább körülmények között is meg tud élni.
Némileg hasonlít a kutyához és a farkashoz, de ezektől mégis meglehetősen elüt. Teste karcsúbb, nyúlánkabb, koponyája hosszabb, arcorra hegyesebb, lábszárai rövidek, farka hosszu, bozontos. Tömött bundája szürkés-vörös, háta vörös vagy sárgás-vörös, homloka, válla és hátulja fehéresen futtatott, ajkai, pofája és torka fehér, melle és hasa hamvas-szürke, fülei, ujjai feketék, farka sárgás-piros, fekete árnyalattal, a csúcsa fehér. Testhossza eléri a 120 cm-t, ebből farka a harmadát teszi ki. Súlya 10 kg is lehet.
A vörös rókák kb. 14 évig élhetnek, de a vadonban többségük nem éri meg a 8 éves kort sem. Fogságban tartva megszelídül, ragaszkodik is gazdájához, ám igazi barát, öleb nem lesz belőle.

Földbe vájt mély üregekben lakik, de alkalmas helyeken a föld fölött is felüti sátorfáját. Ő maga nem nagyon szeret üregeket vájni így leggyakrabban a borznak üresen maradt fészkét foglalja el. Néha a borz társaságában telepszik meg, föld alatti vacka elérheti a 15 m-t. Rossz időjárás mellett, a párzás v. szoptatás idején nem is hagyja el. Ügyes úszó, mászó, ugró és gyors futó.
Kitünő helyismerete és emlékeztető tehetsége van. Általában éjjel jár zsákmánya után, de védett helyeken, nyár derekán vagy szigorú tél idején nappal is vadászik. Táplálékát tekintve a vörösbundás egyáltalán nem válogatós. Zsákmányul első sorban egereket, pockokat fog, de szereti a békákat, gilisztákat, madarakat, dögöket, rovarokat, férgeket, halakat, rákokat, nyulakat, őz- és szarvasborjakat, a beteg őzeket, a kotló madarakat és különösen a házi szárnyasokat is. Kifosztja a parton, nádasban fészkelõ ludak, récék fészkeit, ha alkalma adódik és a haldögtől sem undorodik. Szükség esetén a gyümölcsöket, zöldségféléket, bogyókat is megeszi.  A városi parkokban élõ róka pedig szívesen kukázik, élelmiszermaradványokat keres az edényekben.   A párzás ideje január végével következik be és márciusig tart.  A hím, a nőstény által megjelölt helyre akadva a szagnyomot követve keresi meg szíve hölgyét. A párosodás a vacokban történik s ilyenkor több hím udvarol egy nősténynek. A nőstény április végén vagy május elején fiadzik és 3-9 kölyke vakon jön a világra és 10 napig vakok. Az anya igen odaadóan ápolja csemetéit, egereket, békákat, bogarakat, madarakat hord nekik. Júliusban a kis rókák már saját szakállukra kezdenek vadászni az öregek kiséretében, július végén pedig nagykorúságra jutnak s elhagyják a szülői házat, hogy szétszóradjanak a szélrózsa minden irányában. 
A hím három hónapig a családjával marad, segít felnevelni a kölyköket. Három hónap elteltével elhagyja családját és magányos életmódot folytat. A következõ párzási időszakban igyekszik ugyanazt a nőstényt felkeresni.

Ha a rókáról esik szó, nem mehetünk el a veszettség kérdése mellett. Ez a gyógyíthatatlan kór emberre és állatra egyaránt halálos veszélyt jelent. Legnagyobb terjesztője kétségkívül a róka. A veszett róka szelíd, ténfereg a városokban és községekben is, majd előbb-utóbb széttépik a kutyák - s eközben szintén fertőződhetnek. Nem csoda hát, ha minden lehetséges eszközzel igyekeznek visszaszorítani a veszettség terjedését. Ennek egyik módja a rókák tervszerű irtása volt, ám ez nem járt sikerrel. Hiába füstölték ki odújából, lőtték és mérgezték, a vörösbundás ragadozó állományát nem lehetett jelentősen apasztani. Újabban húsdarabokba rejtett vakcinákat szórnak szét élőhelyükön, így immunizálva a vadon élő állatokat.

A Dunántúlon az utóbbi időben már nem is találtak veszett rókát; úgy tűnik, a megelőző akció sikerrel járt.

Az elszaporodott ragadozók azonban problémát is okoznak, hiszen egyetlen róka sem tesz különbséget a "védett" és "nem védett" zsákmány között.